2012.05.19. Negyedszer is a Jobbik elnökévé választották Vona Gábort
Írta: Fazakas Attila
2012. május 19. szombat, 17:25
Vona Gábort elsöprő többséggel újraválasztotta a radikális párt a szervezet szombaton megrendezett tisztújító kongresszusán.
A negyedik kétéves ciklusát kezdő pártelnök megköszönte a küldöttek hatalmas arányban megnyilvánuló bizalmát. A tisztújításon a párt kongresszusa szavazott a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökségi tagjairól is; eszerint Balczó Zoltán, Gyüre Csaba, Murányi Levente, Novák Előd, Sneider Tamás, valamint Volner János került be a párt elnökségébe.
Vona Gábor a kongresszust követő sajtótájékoztatón elmondta: a legtöbb szavazatot Balczó Zoltán kapta, míg a második legtöbbet az elnökségbe új emberként bekerülő Volner János. A radikális párt újraválasztott elnöke hangsúlyozta, hogy nagyon szorosak lettek az eredmények, a legtöbb és a legkevesebb szavazatot kapó jelölt között összesen nem volt 100 szavazatnyi különbség.
A kongresszus nagy meglepetése volt, hogy az új elnökségbe nem került be Szegedi Csanád. Vona Gábor a sajtótájékoztatón kiemelte: az EP-képviselő ettől függetlenül továbbra is a párt egyik meghatározó személyisége marad.
Emlékeztetett, hogy Szegedi már a legkorábbi időktől fogva részt vett a párt felépítésében, és elévülhetetlen szerepe volt abban, hogy a Jobbik ma a magyar politikai élet egyik megkerülhetetlen tényezőjévé válhatott.
2012.05.18. Szabó Gábor: A jobbikos szervezetek és a tagság elsöprő többsége Vona Gábort jelölte a Jobbik elnökének
Írta: Fazakas Attila
2012. május 18. péntek, 19:54
Május 19-én tartja a Jobbik Magyarországért Mozgalom tisztújító kongresszusát, amelyen döntés születik majd arról, hogy a következő két évben kik legyenek a nemzeti párt országos vezetői. A háromhetes párton belüli jelölési időszak lezárult, amelynek során a Jobbik alapszervezetei taggyűléseken tehették meg előzetes jelöléseiket és dönthettek arról, hogy kik indulhassanak el hivatalosan elnök- és alelnökjelöltként a tisztújításon.
500 jobbikos szervezet élt azon jogával, hogy elnököt jelöljön a Jobbik elnöki posztjára, s közülük az elsöprő többség, 499 Vona Gábor jelenlegi elnököt jelölte újra a nemzeti párt vezetőjének. Ezzel csattanós választ adtak az elmúlt hetek lejárató kampányainak álhíreire és világosan rácáfoltak arra, hogy a Jobbikon belül bármilyen belső megosztottság lenne.
A hat országos alelnöki helyre nyolcan – Apáti István, Balczó Zoltán, Gyüre Csaba, Murányi Levente, Novák Előd, Sneider Tamás, Szegedi Csanád és Volner János – kapták meg a jelölési jogukkal élő jobbikos szervezetek legalább 20 százalékának támogatását, így a párt belső választási szabályozása alapján közülük választhatják ki majd a kongresszus küldöttei titkos szavazással, hogy kikből álljon a következő két évben a Jobbik országos elnöksége.
2012.05.18. Wass Albert NAT-ba kerülése a Jobbik sikere
Írta: Fazakas Attila
2012. május 18. péntek, 19:52
A Jobbik sikere és a nemzettudat erősítésére tett fontos lépés, hogy a kormány régi mulasztását pótolva – egyelőre csak ajánlott tartalomként – a Nemzeti Alaptantervbe emelte három, eddig méltatlanul háttérbe szorított erdélyi írónkat: Wass Albertet, Szabó Dezsőt és Nyirő Józsefet.
A Jobbik megalakulása óta számos kulturális előadással, történelmi versennyel, megemlékezéssel segítette a fent említett három és a most még kimaradó íróink (például Tormay Cécile, Somogyváry Gyula, Herczeg Ferenc, Sík Sándor) megismertetését és népszerűsítését. A mozgalmi tevékenységen kívül az elmúlt két évben a parlamentben is számos alkalommal – legutóbb a NAT tervezetének bizottsági vitájában – tettük szóvá a hiányosságokat és méltattuk ezeket az írókat.
2012.05.11. dr. Mező Balázs jobbikos önkormányzati képviselő hozzászólásai a május 11-én tartott Közgyűlésben
Írta: Fazakas Attila
2012. május 11. péntek, 11:00
Május 11-én tartotta soron következő ülését a városi Közgyűlés. Képviselőnk több témával kapcsolatban fejtette ki álláspontját. A többi közt az alábbi témákhoz szólt hozzá:
-Gróf Zichy Jenő szoborállítása kapcsán megkérdezte a Polgármestert, hogy mikor lesz Horthy szobor Székesfehérváron.
-Helyeselte azt a beterjesztést miszerint a város nem járul hozzá, hogy egy társaság használhassa Székesfehérvár nevét a cégnevében.
-Elmondta véleményét az Alba Regia Közhasznú társaság és a Székom beszámolója kapcsán
-Kérte, hogy a színházigazgató kinevezésénél ne politika, hanem szakmani döntés szülessen, éppen ezért kérte, hogy a szavazás titkos lehessen. Ezt a közgyűlési többség nem támogatta.
2012. május 12-én, szombaton újra Vándor Vásár lesz Székesfehérváron. A helyszín a Széna téri Általános Iskola előtti park. A szokásokhoz híven, ezúttal is számos programmal kedveskedünk úgy a felnőtteknek, mint a gyerekeknek is.
Színpadi programok:
-kutyaiskola bemutató-rajzoktatás -rovásírás tanítás -hagyományőrző program -néptánc -a Kákics zenekar koncertje -a Tengri zenekar koncertje
Természetesen, ezúttal is számos kézműves, kisiparos és népművész fogja bemutatni termékeit, de jelen lesznek a hagyományos magyar konyha mesterei is.
2012.05.09. Újabb adóterheket kapnak a kormánytól a magyar emberek
Írta: Fazakas Attila
2012. május 10. csütörtök, 00:45
Újabb fékeket kap a magyar gazdaság és újabb terheket tesznek a magyar emberekre – jelentette ki Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese reagálva Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdai bejelentésére az adóváltozásokról.
Volner szerint a kormánynak szemmel láthatólag semmilyen ötlete sincs arra hogyan lehetne az ipari és mezőgazdasági termelést, illetve a turizmust fellendíteni. A Jobbik úgy véli, ezek azok az ágazatok, amelyek alkalmasak lennének arra, hogy „külső jövedelmeket csatornázzanak Magyarország vérkeringésébe, a magyar gazdaságba.”
Az a fajta ötlettelenség, az a fajta adóprés, ami Magyarországot jellemzi immár nemzetközi méretekben is kimagasló mértékű – mondta a jobbikos politikus, aki emlékeztetett az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) statisztikáira: „az átlag jövedelmet termelő adók tekintetében Magyarországon a harmadik legmagasabb az OECD tagállamok között az adóterhelés, az árukat és szolgáltatásokat terhelő adók tekintetében pedig már így is elsők vagyunk.”
2012.05.09. Felejtsük el a polkorrekt beszédet a nemzetpolitikában!
Írta: Fazakas Attila
2012. május 10. csütörtök, 00:42
Az elmúlt két évben nem történt érdemi előrelépés a nemzetpolitikában, az államtitkárságon pedig káosz uralkodik - mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Szávay István.
A jobbikos képviselő szerint az MTI Répás Zsuzsannával tegnap készült interjúja "az ötvenes éveket idézte". A helyében mi szerényebbek lennénk, és megemlítettünk volna jónéhány problémát is, ám az államtitkár-helyettes ehelyett jelentős eredményekről és "gyökeres fordulatról" beszélt - idézte fel a politikus.
Szávay szerint a Répás által büszkén emlegetett "új támogatáspolitika" jegyében nemcsak, hogy nem sikerült növelni a támogatások mértékét, hanem a rendszer „átláthatatlanná, kontrollálhatatlanná vált és a nemzeti célok helyett sokkal inkább a külhoni kilentúraépítést szolgálja". Hozzátette: a támogatásoknak ma már csak mintegy 5%-át lehet nyílt pályázatokon elnyerni.
Sose volt még ilyen jó? A képviselő rámutatott: a határon túli magyarság érdekvédelmének területén sem történt lényegi előrelépés. Szavai szerint a nyelvtörvénnyel és állampolgársági törvénnyel sújtott felvidéki magyarság ügyében "semmilyen hatékony fellépést nem láthattunk" az elmúlt két esztendőben. Kárpátalján nem sikerült kiharcolni a magyar többségű választókerületet, és a délvidéki magyarságot sújtó 1944-45-ös vérengzések áldozatainak rehabilitálását, kárpótlását is "elkenték" - sorolta az elmúlt esztendők nemzetpolitikai fiaskóit a honatya.